Elgondolkodtam az életről, vajon mennyire tudunk hálásak lenni érte? Boldognak érezzük-e magunkat, ha meglátjuk a csodás napsütésben a színes falevelek játékát? Eléggé hálásak vagyunk-e minden megtett lépésért, minden lehetőségért, minden lélegzetvételért? Mert van, akinek már nincs része ebben. És olyan is van, akinek úgy kell élnie, hogy tudja, hogy már nem sok ilyen csodás őszi napot tartogat számára az élet. Talán az idei az utolsó ősz, amikor a gyermekét leviheti a parkba hintázni…szívszorító.
November 1. Mindenszentek. Ilyenkor még többet gondolunk halottjainkra. Ugyan a testet messzire sodorta a halál, de az emlékek, a személyiségük páratlan tulajdonságai rendelkezésünkre állnak. Nem volt hiábavaló egy élet sem. Mindenkiről el tudok mondani több közös sztorit, fel tudom idézni belőlük a számomra kedves sajátosságaikat. Van, akinek a mosolya máig a szemem előtt van és önkéntelenül is viszonzom mosolyát. Van, akivel a közös nevetések kacaja maradt meg, van, akire egy öleléséből emlékszem. Van, akinek máig csodálom a nyugodtságát és van, akinek a munkabírását. Nem múltak el. Emlékezem rájuk.
És vajon ránk majd hogy emlékeznek? Mit tanítottunk eddig az utókornak, mit hagyhatunk hátra örökül? Nekünk, itt és most, még nem késő kezdeni valami jót az életünkkel. Megtaníthatjuk a fiatalabb generációt, hogy a környezetvédelem nemcsak egy tantárgy, hanem egy életszemlélet. A viselkedésünkkel megmutathatjuk, hogy mit jelent szeretni. Nemcsak azt, akit könnyű, hanem mindazokat, akiket nehéz tisztelnünk. Közvetíthetünk békét és csillapíthatunk le indulatokat. Minden csak választás kérdése.
Itt és most nekünk még lehetőségünk van dönteni. Hogyan akarom élni az életemet? Tudom egyáltalán megélni az életemet? Mi tesz boldoggá? És, ha tudom, miért nem ragadok meg minden alkalmat, hogy ezt érezzem? Én is hallom a kifogások tengerét: a kötelesség, az élet nem gyerekjáték, a munka mellett nem marad időm, hogy élvezzem, 2 gyerekkel a vállamon azt sem tudom én ki vagyok, a betegségem elvesz tőlem minden örömet…stb…stb. De ugye érezzük, hogy ezek nagy része csak kifogás?!
Dönthetünk úgy, hogy siratjuk az elvesztegetett lehetőségeinket, és így elmegyünk a jelen kínálta választási lehetőségek mellett. De dönthetünk úgy is, hogy elfogadom és elengedem a múlt fájdalmát és úgy tekintek a jelenre, mint valami ajándékra, amit tudatos figyelemmel kicsomagolhatok.
Neked mit tartogat ma?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
