Hit Endometriózis Gasztrónómia

Évek óta a fejemben motoszkált, hogy jógáznom kéne, volt, hogy elmentem órára is, de nem kapott el a gépszíj, néha itthon próbálkoztam online formában, de inkább csak azt éreztem, hogy nem vagyok jó benne, erőlködés volt az egész és pont csak felhúztam magam rajta.

Idén viszont rátaláltam egy szuper párosra, akiknek a videóira rákattantam és azt érzem, hogy rengeteget tanulok által magamról, a testemről és az elfogadásról.

Mára azt érzem, hogy minden nap jógázni szeretnék.

Nem vagyok hajlékony típus, de imádom a nyújtásokban megmutatkozó erőt, nem vagyok türelmes típus, de imádom a légzés figyelésével együtt járó nyugalmat, nem vagyok kitartó, de imádom a gyakorlatsor végére megérzett testi változások lélektani hatásait.

Már így az elején az egyik legfontosabb tanulság számomra: az elfogadás. A testem korlátainak elfogadása, a nyújtásokban megmutatkozó erőm/erőtlenségem elfogadása, az aktuális lelkiállapotom elfogadása.

Mikor leülök a jógaszőnyegre a gondolataim még a nap történésein pörögnek, vagy az endometriózis fogságában vergődnek. A gyakorlatsorok végére azonban nyugalmat érzek, boldogságot, büszkeséget és erőt.

Erőt arra, hogy elfogadjam az életem jelenlegi helyzetét, a gyermekre várás hosszúra nyúlt időszakát, a betegségem adta megpróbáltatásokat, a testem jelzéseit. Elfogadom, hogy vannak olyan nehézségek, amikkel meg kell küzdenem, elfogadom, hogy vannak lehetőségek, amiket meg kéne ragadjak, elfogadom, hogy ettől néha meg is ijedek. Elfogadom, hogy néha meg is torpanok és visszalépek. Elfogadom, hogy több időre van szükségem a döntések meghozatalánál. És elfogadom, hogy azt érzem, hogy több van bennem, mit, amit meg merek mutatni.

Kép: dreamstime