Körülbelül fél évszázaddal ezelőtt ültetett a nagypapám néhány tő rózsát az erkélyük elé, sajnos nem sokáig élvezhette a csodás színüket, illatukat, csak pár évig láthatta, hogy minden tavasszal újra rügyet bontanak a szárak, bezöldülnek a bimbók és piroslanak a szirmok.
Nekem szerencsém van és a mai szép tavaszi napon is figyelhetem az erkélyről letekintve, hogy lassan bimbózni kezdenek a kis rózsabokrok. Ugyan nagypapámmal sosem találkozhattam, de az általa elültetett rózsákat csodálhatom napról napra. Gondozhatom a természet adta családi örökséget, locsolhatom, szagolhatom, lemetszhetem, majd újra várhatom, hogy kihajtson.
Igen ám, de bárhogy is figyelem, az egyik ilyen kis bokron nem látok zöld hajtásokat, nem látok rajta életre utaló jeleket. Száraz ágai aggasztóan figyelnek, de mégis üzenetet rejtenek számomra a szomorú elhalt hajtások.
Tavaly is láttam, hogy nem úgy virágzik, ahogyan kéne és féltem tőle, hogy meg kell válnunk egymástól. De egészen a mai napig nem voltam rá képes. Ma jöttem rá azonban, hogy nagypapám vagy az élet ezzel a kis elhalt rózsabokorra is üzenni akar nekem. Vannak olyan családi örökségek, minták, amiket jó, ha egy életen át továbbviszünk, gondozunk. Ilyen a szeretet, az egymás iránti odafigyelés, a törődés azokkal, akik nálunk rosszabb helyzetben vannak, a munka értéke, az élethosszig tartó tanulás fontossága és sorolhatnám.
De vannak olyan örökségek is, amiket jobb hátra hagyni, amiket jó elfogadni, megérteni, de nem szabad továbbvinni. Gondolok itt arra, hogy melyik családtagunk milyen tragédián ment keresztül az élete során, vagy milyen döntéseket nem mertek meghozni, vagy milyen hibákat vétettek, vagy milyen hibásan vélekedtek önmagukról. Ez mind az ő életfeladatuk volt. Ezzel nekik volt dolgunk, nem nekem.
Az elmúlt időszakban – köszönhetően az endometriózis diagnózisomnak – sokat gondolkodtam azon, hogy milyen fájdalmakat cipelek magammal, amik nem is az én fájdalmaim. Hosszú időbe telt rájönni és elfogadni, hogy a kimondott vagy kimondatlan tragédiák meghatározták eddigi életemet, a nőiességhez való viszonyomat, olyan fájdalmakat vittem tovább, amik nem saját tapasztalatból származtak, pusztán együtt éreztem családom felmenőivel.
De most ezeket szeretném ünnepélyesen elengedni, aminek felemelő rituáléja lesz a száraz kis rózsabokor kivágása. De itt nem állok meg, mert a férjemmel közösen fogunk a helyére új növényt ültetni, talán pont egy sárga rózsát, amit a másik nagypapámtól kaptam mindig ajándékba – és ami nem mellesleg az endometriózis betegségre figyelmet felhívó sárga szalagra is utal.
“Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme új jött létre.”
Március az endometriózis hónapja.
Március a tavasz első hónapja.
Tavasz van.
Ültesd újra az életed, ha szükséges.
Kép: pixabay.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
