Azon gondolkodtam a kórházban töltött egy hét alatt, hogy vajon mi a közös bennünk, akiknél ezt a rejtélyes diagnózist állították fel? Készült-e már egy átfogó felmérés arról, hogy mit szeretünk, mit nem szeretünk? Hátha közelebb vinne az igazsághoz. Rögtön elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehetne ilyen kérdőívet összeállítani, milyen kérdéseket tennék fel. De azt sem tudom, hogy lehet közelebb jutni azokhoz az emberekhez, akikkel van bennünk pár közös vonás. Jópofa ez a blogírás, noha azt érzem, csak magamnak írom, hiszen semmi visszajelzés nem érkezik.
A többi betegtárssal beszélgetve azonban felfedeztem pár nagyon fontos közös tulajdonságot.
- Mind pozitívan gondolkodunk! Annak ellenére, hogy hivatalosan betegek vagyunk (amire adókedvezmény is jár…), ráadásul egy még nem jól ismert betegséggel van dolgunk, mégis hisszük azt, hogy meggyógyulhatunk.
- Tanulni akarunk a betegségünkből! Valami miatt ezt „kaptuk”, de ha már így alakult, szeretnénk kihozni belőle a legjobbat. Tanulunk, utána olvasunk, egészségesebben kezdünk élni
- Nem adjuk fel! Ha álmunk és egyik legnagyobb vágyunk, hogy a kisbabánkat a kezünkben tarthassuk, addig megyünk, amíg ezt el nem érjük! Ha a következő lépés a műtét/ek, akkor is folytatjuk az utunkat!
- Kockázatot vállalunk! Vagy a betegséggel járó fájdalmak miatt, vagy a gyermekáldás miatt, de vállaljuk a műtétet, az azzal járó kiszolgáltatottságot, fájdalmat. A műtétnek lehetnek kockázatai, de hisszük, hogy minden rendben lesz és teljesen meggyógyulhatunk, noha az orvostudomány még nem tudja 100%-ban a megoldást.
- Segítünk egymásnak! A kórházban töltött idő legfelemelőbb megtapasztalása az volt, hogy a műtét előtt állók segítettek a friss műtéteseknek, majd ők egy nappal később már segítettek az új betegeknek. Lelki támaszt nyújtottunk egymásnak, sétálni „vittük a másikat”, hogy gyorsabban gyógyuljunk és ne hagyjuk el magunkat. Csodás volt megtapasztalni ezt a segítő szövetséget.
-
- 
- Plusz egy megfigyelés: ez persze lehet, hogy nagy általánosságban sem állja meg a helyét, de a kórházban megkérdezettek között senki nem volt édesszájú, inkább a chipsről tudtunk nehezen lemondani.
Szívesen várok még közös pontokat, ha Ti is megfigyeltetek hasonlót!
Képek: imaesbojt.blog.hu, felvidek.ma
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
