Elfogadás
Elfogadás
Azaz terveim az endometriózis vonatkozásában

Az előző posztomban írtam az évtervezés fontosságáról, ajánlottam benne egy szuper évtervező füzetet is, a gondolkodás azonban ezzel nem áll meg, sőt, csak most indul el igazán. Szükségesnek érzem az endometriózishoz való viszonyomat is újradefiniálni. A 2020-as év a diagnózisról szólt. A betegség…

Évtervezés
Évtervezés
Álmodunk és elképzelünk, hogy aztán legyen mit megvalósítani.

Évek óta töltjük ki férjemmel az évtervező füzetünket, ki-ki a magáét, de mégis együtt. Ez a nap mindig ünnepnap, mert felidézzük az elmúlt év eseményeit, érzéseit, tévedéseit, erőforrásait, összegezünk, lezárunk. A 2020-as év összegzésénél érdekes módon nem a covid jött elő a legerőteljesebben,…

Átgondolások
Átgondolások
Avagy az én endo-történetem röviden

Az új év közeledtével kézenfekvő lenne egy számadás a mögöttem álló évről. Szeretem összeírni rendszeresen a gondolataimat, de nem mindig teremtem meg erre az időt, de ha lecsendesülök, adok magamnak egy órát, vagy többet, egy bögre forró kávét és a karácsonyi maradék süteményeket, akkor szinte…

Hétvégi lelkifröccs
Hétvégi lelkifröccs
"A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom"

Ki, mit remél? Ki, mit vár ettől a „betegségtől”? Ki lát benne lehetőséget a változásra, fejlődésre, haladásra? Én azt gondolom, ha már itt van ez a diagnózis a kezemben, akkor tekintsek rá tanulási lehetőségként, nézzem meg ezen a szemüvegen keresztül, hogy mit mond el rólam, mire akar rámutatni,…

Erő a gyengeségben
Erő a gyengeségben
,,Legszívesebben tehát a gyengeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem." Pál apostol

Szerintem mind szuperhősök vagyunk. Egytől egyik. Vagy látjuk és megéljük ezt, vagy nem. Harcolunk önmagunkért, a testünkért, a testi-lelki egészségünkért, a születendő babánkért, a jobb életminőségért, a túlélésért. Az endometriózis számtalan formája ismert, nincs két egyforma testi reakció,…

Endo-reggelik
Endo-reggelik
Avagy a mindenmentes reggelek?

Minden kajás bejegyzésem elejére-végére szerintem hozzá fogom írni, hogy nincsen egységes álláspont, nincsen egy mindent átfogó kutatási eredmény, ami megmondja nekünk, mit ehetünk és mit nem. Nincs könnyű dolgunk. Én is csak próbálok tájékozódni, figyelve közben a saját testem jelzéseit, de ahány…

Gasztro-endometriózis
Gasztro-endometriózis
Mit célszerű kerülni

Nemrég kiderült számomra, hogy van pár dolog, amiről le kell mondani az egészségem érdekében. Nem is olyan régen még büszkén ettem a szalonnát kolbásszal és hagymával, mert szerencsés vagyok, hogy nincsen ételallergiám. Na, az továbbra sincs, de tanácsos néhány ételt kerülni. De vajon miket? Az…

Műtét és célok
Műtét és célok
Meg lehet élni a tudatos jelenlétet a műtétnek köszönhetően?

Első műtétem gondolatai: Célkitűzés, tervezés, előre gondolkodás. Az elmúlt héten ez is megadatott. A műtét fő célja, hogy gyermekünk legyen. Ez a cél legyőzött minden félelmet, minden nehézséget, a megpróbáltatásoknak célja volt, melyet őszintén hiszek, hogy elérünk. Büszke vagyok magamra, hogy a…

Légy előre hálás
Légy előre hálás
Légy közben s aztán is hálás

Első műtét gondolatainak folytatása: Azt tudtam, hogy a műtét után is hálát fogok érezni, de már a műtétet megelőzendő időszakban, sőt a fájdalom óráiban is ki tudtam mondani: köszönöm Istenem! Hálás vagyok, hogy végig mellettem volt, hogy felkészített az igékkel, imádságokkal, és a kórházban már…

Hit Endometriózis Gasztrónómia

Friss topikok

süti beállítások módosítása
HitEndometriózisGasztronómia