Elfogadás
Elfogadás
Azaz terveim az endometriózis vonatkozásában

Az előző posztomban írtam az évtervezés fontosságáról, ajánlottam benne egy szuper évtervező füzetet is, a gondolkodás azonban ezzel nem áll meg, sőt, csak most indul el igazán. Szükségesnek érzem az endometriózishoz való viszonyomat is újradefiniálni. A 2020-as év a diagnózisról szólt. A betegség…

Átgondolások
Átgondolások
Avagy az én endo-történetem röviden

Az új év közeledtével kézenfekvő lenne egy számadás a mögöttem álló évről. Szeretem összeírni rendszeresen a gondolataimat, de nem mindig teremtem meg erre az időt, de ha lecsendesülök, adok magamnak egy órát, vagy többet, egy bögre forró kávét és a karácsonyi maradék süteményeket, akkor szinte…

Együtt könnyebb
Együtt könnyebb

  Nem könnyű minden nap. Nem minden instagram-mosolyú, nem mindent tud megszépíteni egy filter. Mindenki küzd a saját életében, mindenki a saját harcát harcolja. Ki a meddőséggel, ki az endometriózissal, ki a rákkal, ki egy lábtöréssel, ki egy szeretett személy elvesztésével, ki egy veszekedés…

Elengedés
Elengedés
Azaz az endometriózis lelki hátterének vizsgálata

Az endometriózis fizikai megjelenéséről már én is írtam, de most igyekszem összevetni a lelki vonulatokkal. A méhnyálkahártya minden hónapban a menstruációs ciklus során felépül, és vérzés formájában leválik. Az endometriózis betegségben az endometriumhoz hasonló szövet található a szervezet más…

Erő a gyengeségben
Erő a gyengeségben
,,Legszívesebben tehát a gyengeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem." Pál apostol

Szerintem mind szuperhősök vagyunk. Egytől egyik. Vagy látjuk és megéljük ezt, vagy nem. Harcolunk önmagunkért, a testünkért, a testi-lelki egészségünkért, a születendő babánkért, a jobb életminőségért, a túlélésért. Az endometriózis számtalan formája ismert, nincs két egyforma testi reakció,…

Gáz! Nem gáz!
Gáz! Nem gáz!
Laparoszkópos műtét utáni gázok

  A műtét egyik kezdeti lépése, hogy a hasüreget szén-dioxid gázzal töltik meg, így könnyebben vizsgálhatóvá válik a belső terület, a felfújt hasüregben ugyanis a belső szervek egymástól elválasztódnak. A gáz jelentős része kivezetésre kerül, de ahogy jómagam is tapasztaltam mindkét műtétem…

Túl vagyok a műtéten
Túl vagyok a műtéten
...és mi változott?

Azt hittem, hogy egy csapásra minden nehézség elhárul, minden probléma megoldódik, minden negatív dolog pozitívba megy át, minden vita elmúlik, minden idegesség megszűnik. Csak vállalnom kell másodszor is a műtétet, a nehézségeket, a kiszolgáltatottságot, a félelmeket, a fájdalmakat.  Ki voltam…

Műtét és célok
Műtét és célok
Meg lehet élni a tudatos jelenlétet a műtétnek köszönhetően?

Első műtétem gondolatai: Célkitűzés, tervezés, előre gondolkodás. Az elmúlt héten ez is megadatott. A műtét fő célja, hogy gyermekünk legyen. Ez a cél legyőzött minden félelmet, minden nehézséget, a megpróbáltatásoknak célja volt, melyet őszintén hiszek, hogy elérünk. Büszke vagyok magamra, hogy a…

Hit Endometriózis Gasztrónómia

Friss topikok

süti beállítások módosítása
HitEndometriózisGasztronómia